Hát úgy tűnik tényleg igaza van azoknak akik azt mondják hogy ami nem öl meg az erősít. Egy kis lélegzetvételt hagyhatna a betegség néha, de nem hagy. Eddig legalábbis így gondoltam. Most viszont, ennyi próbálkozás és kétségbeesés után, az emberben új gondolatok kezdenek fogalmazódni.
A tünetek nagyon látszanak, a gyógyszert csak szedem, az agyamról nem tudunk sokkal többet mint eddig és a mellékhatások csak jönnek. Ami vizsgálaton lehetett átestem, amit lehetett kipróbáltam. Az orvosokon kívül jó sok minden volt még az utóbbi időben:
A tünetek nagyon látszanak, a gyógyszert csak szedem, az agyamról nem tudunk sokkal többet mint eddig és a mellékhatások csak jönnek. Ami vizsgálaton lehetett átestem, amit lehetett kipróbáltam. Az orvosokon kívül jó sok minden volt még az utóbbi időben:
- Akupunktúra
- Retinavizsgálat
- Talpmasszázs
- Bioétrend + vitaminkiegészítők
- Méregtelenítés...
Bár az MR szerint maga a gyulladás húzódik vissza és a steroid mennyiségét is csökkentjük, az elvonási tünetek, és a sima tünetek megvannak. Semmiféle változás nem volt az utóbbi hónapokban, mert a betegséget eddig sem éreztem fizikailag, csak a gyógyszer hatásait. Akár kis, akár nagy adagot szedek. De ennyi elég is ezekről.
Egy idő után az ember megtanulja kezelni, és egyre kevesebb dolog van amire érzékenyen reagál.
Van akinek több, van akinek kevesebb idő kell hogy elfogadja amit el kell fogadnia, és a legkülönfélébb módokon jutnak eddig a szintig, de az biztos hogy a világon mindennek célja és értelme van. A betegségeknek is. Akkor fog valami véget érni mikor ezt a célt elérted.
Egy idő után az ember megtanulja kezelni, és egyre kevesebb dolog van amire érzékenyen reagál.
Van akinek több, van akinek kevesebb idő kell hogy elfogadja amit el kell fogadnia, és a legkülönfélébb módokon jutnak eddig a szintig, de az biztos hogy a világon mindennek célja és értelme van. A betegségeknek is. Akkor fog valami véget érni mikor ezt a célt elérted.
Az agresszió, az ingerlékenység, a lobbanékonyság érzések csak, amiket belül lehet kezelni, csak megfelelő mennyiségű önuralom és belső béke kell hozzá. Meg kell békélni önmagammal. Nem a világgal, vagy bárki mással... magammal. El kell dönteni mi a fontos. Mi az a határ amíg el lehet menni anélkül hogy komolyabb változás lenne az életemben. De mindennek semmi köze a másik emberekhez, vagy a külső tényezőkhöz esetleg a betegséghez... ezt belül kell eldönteni és ez nagyon komoly változással jár.
Gondolj csak bele. A legjobban akarod csinálni a munkát, például a programozást, hiszen amiben nem fejlődünk folyamatosan, azt nincs értelme csinálni. Ezért aztán egyfolytában próbálod az ötleteidet és a feladataidat megvalósítani. Csak ülsz a gép előtt és pörög az agyad. Már alig látod a monitort, de csak azért is befejezem, már nem sok van! Ismerős valahonnan?
Pedig mennyivel könnyebb ha az ember elakad, kimegy arcot és kezet mosni, lemossa a pillanatnyi gondokat, iszik egy kicsit, 5 percet sétál a friss levegőn, kiszellőzteti a fejét... és ilyenkor szinte érezni ahogy a szél elfújja az eddigi gondolatokat, kitisztítja az eddig zűrzavart amit a túlzott koncentrálás eredményezett, és erőlködés nélkül engedi előjönni azt a megoldást amiért a gép előtt görnyedve nyújtózkodtál. És az egy órás megfeszített gondolkodást kiváltod 10 percel aminek a fele pihenés.
Az ember hajlamos kapaszkodni a problémáiba. Mint a villám meg akarja oldani hogy mehessen a következőre, ezért elkezdi kibogózni a szálakat, mígnem vagy kimerülten sikerül, de már többet dolgozott semhogy az eredményt értékelni tudja, vagy a szálakba gabalyodva feladja és mély hangulatállapotba kerül.
A másik lehetőség a Gordiuszi csomó problémája. Vagy látod a szálakat és elhiszed hogy a feladat lehetetlen, vagy megnézed más szemszögből és egy határozott mozdulattal átvágod a problémát. :D
Gondolj csak bele. A legjobban akarod csinálni a munkát, például a programozást, hiszen amiben nem fejlődünk folyamatosan, azt nincs értelme csinálni. Ezért aztán egyfolytában próbálod az ötleteidet és a feladataidat megvalósítani. Csak ülsz a gép előtt és pörög az agyad. Már alig látod a monitort, de csak azért is befejezem, már nem sok van! Ismerős valahonnan?
Pedig mennyivel könnyebb ha az ember elakad, kimegy arcot és kezet mosni, lemossa a pillanatnyi gondokat, iszik egy kicsit, 5 percet sétál a friss levegőn, kiszellőzteti a fejét... és ilyenkor szinte érezni ahogy a szél elfújja az eddigi gondolatokat, kitisztítja az eddig zűrzavart amit a túlzott koncentrálás eredményezett, és erőlködés nélkül engedi előjönni azt a megoldást amiért a gép előtt görnyedve nyújtózkodtál. És az egy órás megfeszített gondolkodást kiváltod 10 percel aminek a fele pihenés.
Az ember hajlamos kapaszkodni a problémáiba. Mint a villám meg akarja oldani hogy mehessen a következőre, ezért elkezdi kibogózni a szálakat, mígnem vagy kimerülten sikerül, de már többet dolgozott semhogy az eredményt értékelni tudja, vagy a szálakba gabalyodva feladja és mély hangulatállapotba kerül.
A másik lehetőség a Gordiuszi csomó problémája. Vagy látod a szálakat és elhiszed hogy a feladat lehetetlen, vagy megnézed más szemszögből és egy határozott mozdulattal átvágod a problémát. :D
Egy ilyen betegséghez hasonló pofon, ezeken segítő váltásokra ösztönöz. A továbbiakban ezekről szeretnék írni, mert bár biztosan sokan vannak akiknek nem kell vagy kellett ilyen jellegű ráhatás az életében, de talán van akinek segít a gondolatébresztésben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése