Teher alatt nő a pálma

Előző bejegyzéseimben a betegséget, mint pofont, emlegettem. Pedig nem az. Az utóbbi két hétben megvolt a mélypont, mikor minden összejön. A munka és az egyéb projektek okozta stressz, a határidők, az elvonás, az iskolai ügyek, a tanárok hülyeségei, a magány, a tudat hogy másoknak mennyivel könnyebb, mennyivel előbbről indulnak, és mennyivel kevesebbért is azt mondják hogy "igen, sikerült." (Írtál már meg ~8000 sornyi programkódot 1,5 nap alatt? Azt hallottam egy átlag programozó napi teljesítménye kb 3-400 sor.) Kimerültem. Elismerés meg alig van. Ehhez hozzá jön még a kompetencia hiány. Mikor egy hozzá nem értő személy okoskodása rontja el a munkádat, csak hogy dolgozhass újra... (például az ember feltételezné két rendszergazdáról hogy legalább az egyik azért ért annyira a szakmájához hogy egy rendszerfrissítés közben nem húzza ki a hálózati kábelt a gépből... de nem. Persze nem mintha rosszindulatot feltételeznék róla, de ha nem ért hozzá ne csinálja.). Vagy mikor csinálsz valamit kb 5 perce és, az akinek a szívességet teszed a gépén, beközli hogy mindjárt jön XY és megoldja mert ő mindig mindent hamar megold... vagy nem tudnád felhívni YZ-t hátha tud segíteni?? Na akkor elpattan a cérna. Ez a bunkóság netovábbja! Főleg úgy hogy sose volt olyan hogy megígértem és nem lett meg. A program nem fog 5 perc alatt települni és beállítódni. A bosszúállás sose volt ínyemre, de most azért elképzeltem az arcokat mi lenne ha kiadnám a munka mappára a chmod -R 000 parancsot és elmennék fagyizni... Magamat alacsonyítanám le ha megtenném. De azért azt hogy: "jó akkor csinálja meg XY", azt simán rámondhatom.

Ezek, és a hasonló dolgok idegesítőek, igen. De nem problémák!

Ahogy olvasgattam a témában rá kellett jönnöm, hogy a baj nem mással van, hanem velem. A másik érzéseiért nem vagyunk felelősek. Lehet hogy fel se merül benne hogy megbánt, vagy hogy rosszul esik hogy rosszabbnak feltételez másoknál. Ez érzelmi intelligencia.
Hogy többet várnak el tőlem, az megtisztelő, hiszen jobbnak, erősebbnek tartanak, de megvan a lehetőségem hogy nemet mondjak.
Az meg hogy idegesít hogy valamit rosszul csinálnak mások, azért lehet, mert túl sokat várok el. Feltételezem hogy amit én megtennék, és meg tudok tenni, azt más is, pedig pont azért hívják másnak, mert mások vagyunk. Nagyon más tapasztalatokkal és más képességekkel, de alapvetően jó emberek!

Ezért ez a betegség egy Istentől kapott ajándék!

Olyan nézőpontokkal, és szemlélettel ajándékozott meg, ami egyébként sose jutott volna eszembe. Olyan embereket ismertem meg közben, amilyet sose láttam ezelőtt. Sok emberről kiderült mennyire szeret és ezért én mennyire kiváltságos vagyok! Saját képességeimből is sokat, csak most találtam meg. Egy új világ nyílt. A régiből eltűnik, vagy kiszórom ami nem oda való. Régi sebeket, félelmeket, barátokat, szokásokat.... ami hátrányom van akár most, akár régebbről azt most behozom.

 
Volt időm gondolkodni a kórházban és álmatlan éjszakáimon :D

• Bárkivel lehet a megfelelő hangnemben beszélni ha a kellő hangulatban vagyunk. Még ha a tudása a 0-t súrolja is.
• Meg kell találni a belső békét, mint a Kung-Fu Pandában. Akkor nem zavarnak a leírtakhoz hasonló dolgok.
• Jó időbeosztás mellett tudni kell nemet mondani akár a másiknak, akár magamnak is, és nem lesz kevés az a 24 óra. Na ez az amit nem tudom menni fog-e... amíg nem sikerül valami, csinálnom kell. El nem fogják ismerni, mert a többségnek a leghalványabb fogalma sincs mit csinálok és ez mivel jár, de nekem az érzés hogy valami sikerült már megéri. Akinek kéne nem akarja megérteni, így aztán gyakorlatilag a magam kedvéért csinálom.
• Meg kell tanulni megbocsátani és elengedni a dolgokat. Ha nem ragaszkodunk hozzá hogy a probléma nagy és nehéz, megvan a lehetőség más szemszögből nézni, Isten szemén át látni azt. Így pedig összességében látod az okot, a célt és azt a zűrzavart ahol éppen vagy, ezért aztán tiszta lesz a megoldás.
• Átértékelődik a gondok súlyozása is... nem kell mindent drámaian felfogni.
• Az ember SOHA nincs egyedül. Másik ember is van mindig aki felemel, de egy ilyen helyzetben különösen érezni lehet Isten jelenlétét. Ha pedig így van, nincs lehetetlen! Talpra kell állni!
• A szeretet amúgy sem érzés. Az egy döntés. Ráadásul hamar meg lehet találni a másik szeretetnyelvét is.
• Yoda mester szavai pedig rám is illenek: "Tedd! Vagy ne tedd! De ne próbáld!"
• Ezzel a felfogással pedig azokat akik a lelki nyugalmat zavarják, egy laza mozdulattal el lehet tüntetni az életemből.

Na erre mondta az orvos hogy dolgozzak mert akkor nem gondolkodok a betegségen és következményein. Munka közben nem is, ez igaz. :D Pedig ha ezek megvannak, minden elviselhető sőt, jó. Csak győzd olyan sebességgel kezelni a problémákat ahogy jönnek.