Nem értem mi baja az embereknek a kórházi kajákkal.... nekem jól esett a reggeli is meg az ebéd is, és semmiben sem tért el attól amit a suli menzáján adnak.
Ez a hely teljesen olyan mint a kollégium. Reggel 6-kor ébresztő, mondjuk itt a két lány nem reggelizni jön hanem vérnyomást mérni, de ilyen látványra szívesen ébredek.
Aztán bejött a kezelőorvosom is. Magabiztos, korrekt ember, meggyőző önéletrajzzal és barátságos stílussal. Elvégzett pár vizsgálatot az izommozgások és reflexek vonatkozásában, és elbeszélgettünk a betegség előzményeiről. A csúcs kérdés az volt hogy nem drogozok-e :D és hogy monogám kapcsolatban élek-e, ezen a ponton Krisztit is érdekelni kezdte a dolog! :)
Ezek után órákig telefonba meséltem hogy jól vagyok. :) Egyik hívás után a másik! Jól esett hogy sokan gondolnak rám!
Aztán késő délután befutott egy srác műtős ruhában meg maszkban és villámokat megszégyenítő gyorsasággal érdeklődött hogy voltam-e már izombiopszián. A zsebében lévő szike láttán kicsit elbizonytalanodtam... gondolom észrevette mert gyorsan hozzátette hogy "akkor most leszek".
Felkísért a műtőbe, és közben elmondta hogy a vállizmomból fog mintát venni hogy kiderüljön, vajon az izmaimnak van-e baja.
Egy adag helyi érzéstelenítő után egy jó 3 centis vágást csinált, amíg leért az izomig. Láthatóan élvezi a munkáját mert közben heves beszélgetésbe kezdtünk az ápolónőkről. Nagyon érdekelte hogy nem akarom-e bemutatni és érdekel-e engem is valamelyik. Na persze közben dolgozott is, de annyira hogy 15 öltéssel kellett összevarrni. Fura érzés mikor a vért érzed hogy folyik, de a sebet nem.
Az a vágás megvan még 5 hónap után is... de szokott tetszeni az embereknek.
Kaptam pár értelmes tanácsot is, hogy ne edzek annyit mert túl jó a vérellátásom és kemények az izomrostok. Nehezítem az orvos munkáját... hát már ez is baj? :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése